Hivatalos Honlapja
 
| Kezdő |   Köszöntő |   Hivatal |   Gazdaság |   Vendégkönyv |   Fórum |   Iskola |   Óvoda |  
 
 











Iskola kezdolap


 

 

Tanévnyitó - Ünnepélyes megyezászló átadás

Az ünnepélyen először az igazgatónő köszöntötte az egybegyűlteket, majd a gyerekek adtak szép műsort , melyet Kovács Józsefné és Horváthné Menyhárt Terézia tanár néni állított össze,és tanított be.

Ezután Győri Edit igazgatónő nyitotta meg az új tanévet. Beszédében többek között elmondta, hogy az új tanév sok törvényi változást hozott, mely nehezíti az iskola és a pedagógusok munkáját,valamint megnehezíti az iskola fennmaradásának feltételeit is. Ennek ellenére örömmel sorolta fel azokat a pozitív változásokat, melyeket az új tanévre szerveztek, illetve beszámolt a nyáron megvalósított iskolai beruházásokról, felújításokról.

- A peresztegi iskola Fő utcai épülete új tetőt kapott.
- A számítástechnikai terembe, és könyvtárba vezető régi falépcsőt kicserélték és az előteret lekövezték.
- A magyar terembe új linóleum, új padok és székek várják péntektől a gyerekeket.
- Az idén szeptembertől a T-Dance művészeti iskola modern táncokra tanítja a gyerekeket,
- a nyelvvizsga felkészítőt és az ECDL vizsgára való felkészítőt és vizsgáztatást pedig tovább szeretnék folytatni.

Az igazgatói beszéd után került sor a megyezászló átadására. A zászló szerepéről Ivanics Ferenc a megyei közgyűlés alelnöke beszélt az egybegyűlteknek, majd Gulyás Zoltán, a megyei közgyűlés tagja adta át a megyezászlót Práznek József polgármester úrnak. Gulyás Zoltán elmondta, hogy örömmel tett eleget a felkérésnek, mivel életének jelentős részét a faluban élte le, hiszen édesapja és édesanyja is az iskola tanárai voltak, sőt Gulyás tanár úr még évekig az iskola igazgatója is volt.

A zászlóátadás után a Szózattal zárult az ünnepség.

Képeink...>>>

 
  A Lap tetejére
   
|
Lap tetejére
|
Írjon nekünk!
|