Pereszteg Község Önkormányzata, a Peresztegi Római Katolikus Egyházközség, a Peresztegi Faluképek Közhasznú Alapítvány, a Pereszteg Községért Egyesület és a Szülőfalunkért Egyesület összefogásával, a Peresztegi Faluképek Közhasznú Alapítvány koordinálása mellett, minden mai és egykori peresztegi közreműködésével 2017. évben kerül sor a peresztegi „Láncoskép”-szoborcsoport felújítására.
A XVIII. században emelt barokk szoborcsoport Pereszteg egyik legjelentősebb műemléki védettség alatt is álló értéke. Az elmúlt évtizedekben állapota jelentősen leromlott. Ahhoz, hogy megmenthessük az utókor számára, méltó helyére kerülhessen a falu értékei között, szükségessé vált a felújítása. Ennek megvalósításához széleskörű összefogás szükséges.
A felújítás teljes költségei várhatóan kb. 5.000.000,- forintot tesznek ki. Ezen összeg
előteremtésében részt vállalnak a fenti szervezetek és ehhez kérjük a mai és az egykori, már elszármazott peresztegiek támogatását.
A felújítást Peresztegi Faluképek Közhasznú Alapítvány koordinálja.
Aki pénzbeli támogatással hozzá kíván járulni a felújításhoz, megteheti a Peresztegi
Faluképek Közhasznú Alapítványnak a Rajka és Vidéke Takarékszövetkezetnél vezetett számlájára történő befizetéssel.
Kedvezményezett: Peresztegi Faluképek Közhasznú Alapítvány
Számlaszám: 59500313-32960013
Külföldről történő utalás esetén: HU0259500313-32960013-00000000
BIC kód: TAKBHUHB
Kérjük banki átutalás esetén a közlemény rovatba a befizető nevét és a „Láncoskép- 2017” kifejezést feltüntetni.
Személyes befizetéshez csekk kapható a peresztegi takarék fiókban.
Pereszteg Község Önkormányzata
Peresztegi Római Katolikus Egyházközség
Peresztegi Faluképek Közhasznú Alapítvány
Pereszteg Községért Egyesület
Szülőfalunkért Egyesület
A teljes dokumentum ide kattintva olvasható.
| H tf : | 13:00 - 15:30 r ig |
| Kedd: | 07:30 - 12:00 r ig |
| Szerda: | 07:30 - 12:00 s 13:00 - 15:30 r ig |
| Cs t rt k: | nincs gyf lfogad s |
| P ntek: | 07:30 - 12:00 r ig |
Tel.: 99/532-040,
99/532-041