2023. április 09.

Petőfi körtefája

Petőfi körtefája

Bizonyára sokan hallottak az úgynevezett Petőfi körtefájának adományozásáról. Farkas Angéla jóvoltából ennek feltételeihez is hozzájutottunk, amely szerint:

„Alapvető célunk, hogy a Petőfi körtefája programmal közösségeket szólítsunk meg. A sikeres csatlakozáshoz arra kérjük, hogy a helyi közösséggel együtt gyűjtsék össze saját falujuk, vagy régiójuk legjellemzőbb gyümölcsfáit és készítsenek erről egy leírást. A jelentkezés másik feltétele, hogy a pályázó közösség összesítse saját falujának, régiójának néprajzi örökségét (így az adott településről fellelhető históriákat, legendákat, dalokat, ételek stb.) és ezt az anyagot küldjék el részünkre elektronikusan a jelentkezéssel együtt.

Ez alapján fogjuk megajándékozni a közösséget Petőfi körtefájával, ami más módon nem megvásárolható.”

  

Próbáljuk meg Peresztegen összehozni a feltételeknek megfelelő ismereteket, amelynek összegzését a Szülőfalunkért Egyesület felvállalja! A szóban, papíron átadható ismereteket, fényképet juttassák el Ilosfai Évának vagy Pinezits Györgynek, az elektronikusan közölhetőeket pedig a bekesi.ist@gmail.com  címre. Aktív közreműködésüket – 2023. május 1-ig - előre is köszönöm.

Békési István

elnök

 


Vissza

Iskola, Sport utca

Önkormányzati ügyfélfogadás

Hétfő: 13:00 - 15:30 óráig
Kedd: 07:30 - 12:00 óráig
Szerda: 07:30 - 12:00 és 13:00 - 15:30 óráig
Csütörtök: nincs ügyfélfogadás
Péntek: 07:30 - 12:00 óráig

Tel.: 99/532-040,
99/532-041

Készült: 2010-ben - Készítők - Elérhetőség: web@pereszteg.hu