Kulturális Örökségvédelmi Napok
A szeptember 17-18-án megrendezésre kerülő Kulturális Örökségvédelmi Napok keretében falunkban is sok érdekes, és értékeinket bemutató rendezvényre került sor. E nap
programjaiba bekapcsolódtak Egyházközségeink is.
Kora délután, községünk műemlékeit felfedező biciklitúrára indultunk Rokob Péter, ifjú történész vezetésével. Az ő kutatómunkájának köszönhetően sok értékes ismerettel
gazdagodhattunk templomunkról, műemlék szobrainkról.
Biciklitúránk során, a szobrokon kívül, megtekintettük az iskolában megrendezett iskolatörténeti kiállítást is, majd átkerekeztünk Szécsenybe, ahol a Juhászné Sebestyén
Andi által összegyűjtött fotó és fafaragvány kiállításban gyönyörködhettünk, illetve megismerhettük a szécsenyi templom történetét. Biciklitúránk befejező állomásaként
a Kálvária Szoborcsoporthoz érkeztünk, ahol a Polgármester úrék előadásában gyönyörű dalcsokrot hallgathattunk meg. A helyszín varázsa és a szépen előadott énekek is
segítettek abban, hogy ráhangolódjunk a délután programsorozatát megkoronázó szentmisére, melyet Bros Gergely plébános urunk mutatott be Kóbor Lajos atyával.
A szentmisét követően lelki értékekkel gazdagodva, feltöltődve térhettünk haza.